A légvár egyszerűen kihagyhatatlan

Mesélek egy igaz históriát. Történt éppen egy napja, egy kellemes kis falu évente megrendezésre kerülő búcsújában. Tudják a búcsú az a képződmény – eltérően a vallási funkciójától -, ahol lánchinta, ilyen-olyan forgó csoda, céllövölde, kakasos nyalóka, törökméz, vattacukor és még számtalan finomság, szórakozási lehetőség várja apróbb-nagyobb látogatóit. Napjainkban már az ugrálóvárak is szerves részét képezik ezeknek az alkalmaknak.

Nos, visszatérve a fő gondolathoz és eseményekhez, történt a fenti kis falu búcsújában, hogy az este közeledtével elkezdték leendegni a légvárat, nem számolva azzal, hogy a későn érkezők sok gyermekkel jönnek, akik hangosan, mondhatni teli torokból méltatlankodtak, mert a légvárat már nem próbálhatják ki. Természetesen érthető volt a felháborodásuk, hiszen még félig leengedett állapotában is látható volt, hogy ez a légvár egy igazán díszes példány, ezer toronnyal, labirintussal és sok titokkal. Megkezdődött tehát az alkudozás a felek között az alábbi módon:

- Nagyon sajnálom, de kicsit későn érkeztünk és látjátok, hogy a "bácsi" már leengedte a légvárat.

Itt jött ismét az első mondat még hangosabban. Igazából nem tudni, mi volt az igazi ok – csendre vágyott vagy megsajnálta a gyerkőcöket, vagy csak meg akarta mutatni, hogy a légvár kihagyhatatlan, a "bácsi" visszafordította a visszafordíthatatlan, ezzel is csodát téve varázspálca nélkül, és mire a siserehad eltüntetett egy-egy szép színes vattacukrot, már mehettek is ugrálóvárazni minden jelenlévő örömére, aki féltette a dobhártyája épségét.

Hát így esett! Tanulság? Van! A légvár kihagyhatatlan!